2011. november 30., szerda

Év végi horgászat-I.

Mivel október vége a sokévi átlagnál enyhébb időt hozott, az év végi horgászatomat is erre az időpontra tettem.
Október utolsó napján nem, kapkodtam,  9 óra körül összepakoltam a feeder botjaimat és elindultam. Akkor még nem tudtam, hogy melyik tóra fogok leülni, úgy gondoltam, majd a pillanat eldönti azt.
Ahogy leérkeztem az 1. számú tóhoz, megláttam a volt általános iskolás osztálytársamat, Attilát és egy pillanatig sem gondolkodtam, leültem mellé. Mint kiderült, ő is év végi horgászaton van, ebben az évben utoljára.
Én szépen, komótosan raktam ki a felszerelésem ,minden darabját, közben váltottunk egy-két szót az idei évről, fogásokról, majd mikor meglátta a feedereket, akkor vált érdeklődővé, mert jövőre szeretné ezt a módszert kipróbálni. Én szívesen válaszoltam a kérdéseire, és közben elkezdtem horgászni.
Két bottal horgásztam, a kisebbik boton csonti csokor volt a csali, a nagyobb boton oldódó pellet epres ízesítésben. A kapásra nem kellet sokat várni,  az oldódó pelletet vette fel egy pontyocska,olyan 15 cm-es.
Erre Attila megjegyezte, hogy már ő is fogott, úgy néz ki nagyon esznek ezek a méreten aluliak.
Ezek után a menetrend nem sokat  változott, bármilyen csali kombinációt tettünk fel, csonti, giliszta, oldódó pellet fűzve, fúrt pellet pelletkarikán, kukorica horogra tűzve, hajszálelőkére és szilikonra fűzve, a menetrend  a következő volt,: kárász, kisponty, kárász, kisponty, kisponty.
Attilának sikerült egy 35 cm-es pontyot akasztania, de utána nála is a fent  említett sor kezdett kialakulni. Elkezdtünk gondolkodni, hogy honnan van ez a rengeteg méreten aluli ponty, a legkézenfekvőbb az volt, hogy sikerült az ívás és az a jövő nemzedéke.
Gondolatmenetünket az egyesület elnöke zavarta meg, érdeklődvén a mai fogásunkra elmondtuk neki hogy rengeteg méreten aluli pontyot fogtunk, de nemigazán tudjuk ennek az okát.
Ő sejtelmes mosollyal közölte, hogy sikerült szereznie 5 mázsa méreten aluli halat amit bele is telepített az 1 számú tóba. Mikor elment, egymásra néztünk Attilával és kirobbant belőlünk a nevetés, nevettünk saját magunkon, a két botcsinálta "halbiológuson".
Eztán összepakoltunk, és a szokásos jókívánságokat elmondva, elbúcsúztunk egymástól.
Útközben felhívtam a páromat, érdeklődvén a másnapi időjárásról, mert az év végi pecát megszerettem volna toldani egy úszós pecával, a jó híreket hallva másnapra tervbe vettem a tényleg utolsó horgászatot...

2011. november 16., szerda

Pelletes próbálkozásom

Már sokat olvastam, hallottam erről a csaliról, volt aki csak szuperlatívuszokban beszélt róla, volt akinek 50-50 százalékos fogási arányt tudott felmutatni. Én még soha nem próbáltam, de szeptember végén elhatároztam, hogy kipróbálom ezeket az anyagokat.
Költségkímélésképpen a műhelyben dolgozó sporttárstól kaptam mindenféle típusú-oldódó, hagyományos,-valamint különféle ízű pelleteket. Kaptam kiképzést arra is, hogyan kínáljam fel a halaknak a csalit ( szilikonra fűzve, hajszálelőkére fűzve, pelletkarikával rögzítve), illetve arra is kaptam "tudományos" felvilágosítást, hogy melyik ízesítésű pelletet rakjam fel először a horogra. Mivel szeptember vége felé jártunk, csodálatos meleg, vénasszonyos idő volt, azt javasolták, hogy először a halas ízesítésű pellettel kezdjek, majd ha nem jön kapás, akkor az édes ízekből tegyek fel.
Két feederbottal horgásztam, egy 3,60-as Medium, illetve egy 3,90-es Heavy feederbotot használtam. Az etetőanyagom kétféle volt, az egyik egy büdös halas ízű, a másik egy édes keverék.
A 3,60-as boton lévő szerelékre kerültek az  édes ízesítésű pelletek, a 3,90-es bot szerelékére a halas pelletek kerültek.
Az édes ízekre még mozdításom sem volt, hiába próbáltam a különféle csalizási módokat, fűzés, pelletkarika, a halas ízekre sem volt nagyon kapásom, amíg fel nem tettem a "Fűszeres hal" nevű pelletet, karikával rögzítve.
Erre a csalira egy bő 3/4 óra alatt fogtam 5 ezüstkárászt, de mindegyik egy kisebb méretű pontynak is beillett volna. Volt olyan kapásom, hogy a bedobás után 5 percre jelentkezett.
A peca végén egy kis hiányérzetem volt, mert nem titkoltan pontyot vártam, de a kárászok is nagyon szépek voltak, az biztos hogy ezt a csalit, illetve  a módszert később is használni fogom.

2011. szeptember 29., csütörtök

Halételek-III.

Halas-gombás omlett

A kifilézett halszeleteket halfűszerrel befűszerezzük. A serpenyőben vajat hevítünk, a csíkokra vágott halszeleteket készre sütjük. Adagonként 3 darab tojást szétválasztunk,a tojássárgájába 1 evőkanál tejszínt teszünk, sózzuk, majd egy kávéskanálnyi burgonyalisztet,vagy kukoricalisztet keverünk hozzá. A tojásfehérjét habbá verjük,a fele habot belekeverjük a tojássárgájába, jól összekeverjük, majd hozzáadjuk a fehérje második felét, de ezt már lazán dolgozzuk össze vele. A serpenyőt a maradék vajjal felhevítjük, beleöntjük a masszát, és két kanál segítségével folyamatosan hátrafelé húzzuk a masszát,amíg az eleje szépen sül, óvatosan kanállal elkezdjük felfelé tekerni,félúton a csíkokra vágott halszeleteket beletesszük, majd ahogy sül, felgöngyöljük. A legvégén puha, finom omlettet kapunk,amikor körbeért, a tányérra gurítjuk, még forrón reszelt sajttal meghintjük. Köretként paradicsomot, zöldpaprikát adhatunk hozzá.

Töltött hal

Hozzávalók:
1 nagyobb csuka
1 zsemle
1 tojás
3 fej hagyma
2 szál sárgarépa
3 kanál zsemlemorzsa
só, cukor, bors, petrezselyemzöld

A megpucolt csuka bőrét finoman lenyúzzuk, úgy, hogy a feje rajta maradjon. A húst lefejtjük a csontokról, megdaráljuk, összekeverjük az áztatott zsemlével, tojással, egy pici fej reszelt hagymával, sóval, borssal. A masszával megtöltjük a halbőrt, ami kimaradt, abból nedves kézzel lapos gömböket formázunk.
Közben egy lábosban felrakjuk főzni a sárgarépákat,a két méretesebb hagymát, sóval, cukorral ízesítjük. Mikor a zöldség megpuhult, belerakjuk a töltött halat és a gömböket. Fedő alatt kis lángon főzzük.
A halat mélyebb tálalóedényre szedjük, köré rendezzük a gömböket a sárgarépaszelettel, és petrezselyemzölddel díszítjük.

Halsalátával töltött palacsinta

Hozzávalók:
8 darab palacsinta
25 dkg halfilé
15-20 dkg cukkini
3 db zöldhagyma
1 darab paradicsom
1 darab kaliforniai paprika
só, bors, a sütéshez olaj
A salátaöntethez:
1 dl olívaolaj
fél citrom leve
só, fehér bors, mustár

A halat mossuk meg, szeleteljük fel, csepegtessük le, sózzuk, borsozzuk és pihentessük 10-15 percig. Ezalatt elkészítjük a salátaöntetet:
Az olívaolajat keverjük el a citrom levével, ízesítsük sóval,mustárral, fehér borssal.
A zöldségeket vágjuk fel, a paprikát és a cukkinit hosszúkás szeletekre,a hagymát karikákra, a többi hozzávalót apró kockákra, és forgassuk bele az öntetbe.
Az előkészített halszeleteket süssük meg forró olajban, utána hűtsük le, vágjuk fel apró darabokra, majd keverjük a salátaöntethez.
A kész palacsintákat töltsük meg szűrőkanál segítségével salátával, majd tegyük hűtőszekrénybe, és hidegen tálaljuk.

Jó étvágyat!




2011. szeptember 13., kedd

Szeptemberi matchbotos horgászat

Ha valamit nagyon utálok, akkor közvetlenül telepítés után horgászni. Ilyenkor tele van a part etetőkosaras " nehéztüzérséggel", akik a hagyományos etetőkosár+3 horog szereléssel erednek a frissen telepített pontyok után és persze nehezményezik, hogy kevés halat raktak a vízbe.

Az egész úgy kezdődött, hogy szeptember első vasárnapjára terveztem egy kis matchbotos horgászatot az Algyői Kormorán Horgászegyesület 2.számú taván. Szombaton csalivásárlás közben tudtam meg, hogy ma verseny van a tavon, még jó hogy nem szombatra terveztem a horgászatot.( megjegyzem két gyermek napi versenybe már így is belefutottam..).
Vasárnap reggel gyanússá vált a dolog ahogy a tóhoz közeledtem,mert az 1 számú tavon olyan sporik ültek, akikről tudtam hogy a 2. számú tavat részesítik előnyben. Parkolás után az első adag felszerelés bevitelekor fény derült a dologra, mi ez a furcsaság: a "kettesen" alig van hely, a kerítésen lévő hirdetményből a következők derültek ki:
- szeptember 1-én telepítés volt.
- szeptember 2-án tilalom
- szeptember 3-án verseny

Tehát azok a  sporttársak, akik mindennap horgásztak, most három napig kénytelenek voltak más vízen üldözni a halakat, vagy otthon ültek.
Gyors bepakolás után megkevertem az etetőanyagot ami 1 kg Lantos keszeg etetőanyagból és búzából állt. A felszerelést összeállítottam, ami a következőkből állt: 4,20 m Maver Diamond matchbot, Nevis Fd 35 orsó, a főzsinór 18 mm-es S-Force, az előke 12 mm-es Maxima Chameleon, a horog 16-os Drennan.
Szerelés közben egy sporttárs udvariasan megkérdezte, hogy körülbelül 1 méternyire leülhet-e? Én kis buta persze engedtem, csak később eszméltem rá, ha egy izmosabb hal jön, akkor több mint valószínű, hogy áthúz a szerelésén.Természetesen ő is a "nehéztüzérséghez" tartozott, meglepődött a szerelésemen, meg a csalin ( csonti), megjegyezte, " csontival nem lehet pontyot fogni!".
Elkezdtünk horgászni, de nem nagyon akartak enni a halak, kb. 7 óra után jöttek az első pontyok a tó középső részéről, ilyenkor nagyon érdekes fárasztási technikákat lehet látni. Mellettem ülő társamnak is sikerült egy pontyot akasztani,de a part előtt szákolás előtt lefordult. Én nyugodtan nézelődhettem, mert nem sok kapásom volt, eleinte kis keszegek jöttek, majd volt 2 kapásom, ami a bevágás után 5 másodperc után elköszönt tőlem.
Már jó három órája próbáltam átverni a halakat, mikor jött egy maszatolós kapásom: legalább fél percig tologatta az úszómat, majd ezután szép lassan elindult a tó közepe felé. Bevágás után azonnal elindult balra, ahol a kolléga szerelése volt, utólag  is köszönet érte, hogy átküszködtem a két bot alatt a szerelésemet. Ezután viszonylag nagyobb területen egy jó félórás fárasztás után sikerült szákba terelni egy 2,70-es tükröst.
A fárasztás izgalmait kipihenve még sikerült fognom egy pár tenyeres keszeget, de a szokásaimon nem fogok változtatni, utálok telepítés után horgászni!!


2011. szeptember 6., kedd

Augusztusi örömhorgászat

Augusztus utolsó vasárnapján meghívást kaptam a barátomtól, Csabától, hogy délután próbáljunk meg egy-két izmosabb pontyot vagy amurt fogni a Kurca szentesi szakaszán. Már régóta szerette volna, ha elvesztem a " szüzességem" és egy nagyobb, ( 5 kg. feletti ) halat fogok.
A napijegy vásárlása után kb. 15 óra fele bevetettük a csalikat,ami két szem erjesztett kukoricából és egy hungarocell golyóból állt. A szerelést ő biztosította,mert én inkább a finom szerelékes horgászat híve vagyok, ezek  a szerelések nagyhalas szerelékek voltak.( 3 librás bot, 40-es zsinór, stb.)
Egy másfél óra csend után megmozdult a  kapásjelző, majd öt perc csend után a kapásjelző halk koppanással a  botra ragadt, a nyeletőfék elkezdett muzsikálni. A bevágás után elkezdődött a tánc, gyors csónakba ugrás után elindult az amur fárasztása.Csaba barátom adta az instrukciókat nem éppen irodalmi stílusban, de egy jó fél órás fárasztás után sikerült a szákba terelni egy 6,30 kilós gyönyörű amurt, ami eddig a legnagyobb hal ,amit sikerült fognom.
Ezek után még sikerült horogra csalni 3 pontyot, amiből az egyik retúr volt, volt egy lefordulásunk, de összességében nagyon sikeres volt ez a délutáni kiruccanás.Csaba szerint máskor is jöhetek, mert meghoztam a halakat.
Mindenkinek ekkora,vagy ennél nagyobb halat kívánok!

2011. február 26., szombat

Halételek-II.

Íme a következő kettő halétel recept:

Citromos hal római tálban:

Hozzávalók:

1 kg hal ( csuka, süllő vagy egyéb száraz húsú hal)

szerecsendió
majoránna
fokhagyma
füstölt szalonna
vaj
citrom
chili

A megtisztított halat bevagdossuk, szalonnacsíkokkal tűzdeljük, fokhagymával és chilivel bekenjük. Az előzőleg egy órára beáztatott és vajjal kikent római tálba helyezzük, meghintjük kívül-belül fűszerekkel. Száraz fehérborral meglocsoljuk. Az 50-60 perces sütés alatt borral néhányszor meglocsoljuk, de csak felmelegített bort használjunk! Ezután a fedőt levéve citromkarikákat helyezünk a halra, és még 10-15 percig sütjük. Körítésnek burgonyapürét, vagy citromos fehérmártást készíthetünk.

Fogas bakonyi módra:

Hozzávalók:

60 dkg fogasfilé ( bőr-, szálka-, pikkelymentes)
15 dkg gomba
5 dkg zsír
1 evőkanál liszt
1 db közepes vöröshagyma
3 dkg vaj
1 kávéskanál őrölt pirospaprika
1 dl tejföl
1 dl tejszín
1 db zöldpaprika
1 babérlevél
1/2 csomó petrezselyem


A hal fejéből és gerincéből hallevet főzünk. Ezután a feldarabolt és megsózott fogast tegyük kivajazott lapos edénybe, öntsünk rá néhány kanál hallevet és pároljuk meg. A hagymát vágjuk finomra, pirítsuk meg zsírban, paprikázzuk meg és tegyük hozzá a babérlevelet, a megtisztított, gerezdekre vágott gombát és a feldarabolt  zöldpaprikát. Sózzuk meg és pároljuk puhára. Mikor a leve elpárolgott, adjuk hozzá a megpárolt hal alól a levet és liszttel elkevert tejszínt és tejfölt, forraljuk fel és öntsük a halszeletekre. Adhatunk hozzá vajas burgonyát vagy galuskát.

Jó étvágyat kívánok!

2011. február 12., szombat

Megdőlt a kárász országos rekordja

2010. október 18-án fogta a rekordlistás halat  Rákos András újfehértói horgász a Császárszállás-oláhréti víztározón fűzött kukoricával.

Az új rekord méretei:
 A súlya 3,21 kilogramm, hossza pedig 48 cm .

Gratulálok!

Forrás: Magyar Horgász 2011-Február

Februári Időjárás

Februárban az átlag  minimum hőmérséklet - 4 °C , a maximum átlag hőmérséklet +6 °C között változik. 2011. februárja átlagosan hidegnek és az átlagosnál csapadékosabbnak ígérkezik.

Fogási Tilalmak februárban:


Február 15-én kezdődik a csuka fogási tilalma., és március 31-ig tart. A tilalmi idők a tilalom kezdeteként megjelölt nap 0.00 órájától kezdődik és a befejező határnap 24.00 órájával fejeződik be.

 Forrás: Magyar Horgász 2011-Február

2011. február 7., hétfő

Halételek-I.

A halételekről sok embernek a halászlé, a paprikás lisztben sült hal jut az eszébe. Íme két recept, hogy hogyan lehet még a felsoroltakon kívül elkészíteni a halat:

Fogasfilé sonkával, zsályával és sáfrányos rizzsel:

Hozzávalók:
80dkg fogasfilé
ízlés szerint só, őrölt fehér bors
8 szelet sonka
8 levél friss zsálya
5 dkg vaj
2 evőkanál olaj

A körethez:
25 dkg rizs
1 kiskanál só
1 csipetnyi sáfrány
5 dl zöldségleves

A halfiléket sóval, borssal bedörzsöljük, mindegyikre fogpiszkálóval egy-egy szelet sonkát és zsályalevelet tűzünk. A vajat egy tepsiben megolvasztjuk, a halszeleteket belefektetjük, és 190 fokon 20 percig sütjük. Közben vajjal locsolgatjuk. A körethez a rizst olajon kevergetve fehéredésig pirítjuk, megsózzuk és a sáfránnyal fűszerezzük. Zöldséglevessel felengedjük, majd fedő alatt, lassú tűzön 20 percig pároljuk.
Tálaláskor a rizst a tányérra halmozzuk, ráfektetjük a halfiléket, a tepsiben maradt vajjal meglocsoljuk.

 Harcsa sárgarépabundában:

Hozzávalók:
4 szelet harcsafilé
fél citrom leve
2 sárgarépa
fél csokor bazsalikom
fél csokor petrezselyem
10 dkg friss  túró
1 tojás
őrölt bors
a tepsi kikenéséhez vaj

A harcsafiléket leöblítjük, leszárogatjuk, majd a citromlével megöntözzük. A sárgarépát megtisztítjuk, lereszeljük. A bazsalikomot és a petrezselymet megmossuk, felaprítjuk, és a a répával együtt a túróba keverjük. Megsózzuk, a borssal fűszerezzük. Egy tűzálló tálat vajjal kikenünk, a filéket belefektetjük, majd a túrós masszát elosztjuk rajtuk. 200 fokra előmelegített sütőbe rakjuk, és 20 perc alatt ropogósra sütjük. Párolt rizzsel vagy friss salátával tálaljuk.




2011. február 2., szerda

A Horgászat jogi szabályozása

A horgászat legfontosabb jogszabálya a halászatról és a horgászatról szóló  1997. évi XLI. törvény, valamint a végrehajtásának egyes szabályairól szóló 78/1997 ( XI.4.) FM rendelet.

Ennek a törvénynek néhány fontosabb tudnivalója:

Horgászni csak az jogosult, aki érvényes állami horgászjeggyel és az adott vízre szóló területi engedéllyel rendelkezik. Állami horgászjegyet csak az kaphat, aki rendelkezik horgászvizsgával, vagy az előző évi horgászjegyét bemutatja, horgászszervezeti tagságát igazolja, fogási naplóját leadta.

Az igénylő személynek nyilatkoznia kell arról, hogy a horgászattal, a hal fogásával összefüggésben szabálysértési, vagy büntetőjogi felelősségét nem állapították meg, továbbá vele szemben halvédelmi bírságot nem szabtak ki.
A horgászatra jogosult horgászás közben köteles magánál tartania legalább egy, személyazonosságát igazoló okmányt, horgász okmányait: állami horgászjegyét, horgászszervezeti tagságát igazoló horgászigazolványát, vízre szóló területi engedélyét és a fogási naplóját.

Kik jogosultak ellenőrzésre?
Legfőképpen a halőr, társadalmi halőr, mezőőr, rendőr, vagy más hatósági közeg.Ezeknek a személyek felszólítására a horgásznak ellenőrzésre át kell adnia horgászati okmányait, igazolnia kell személyazonosságát, lehetővé kell tenni a horgászeszközök és a zsákmány megvizsgálását.

A kifogott halat a korábban kifogottal és megtartottal kicserélni tilos!

A törvény részletezi a legkisebb fogási méreteket, meghatározza a fajlagos tilalmi időszak fogalmát, valamint a méretkorlátozás alá eső halfajok napi darabszámát, valamint  a méretkorlátozás alá nem eső fajok napi mennyiségét is.
De a vízterület nagysága, haltartó képessége  igen sok vízterületen nem teszi lehetővé  a naponta fogható mennyiségi korlát alkalmazását, ezért a vízhasznosító szervezetek helyi horgászrendi előírásokban szabályozhatják a naponta, hetente, vagy évente fogható halmennyiséget.